Különleges nárciszok

Beszámoló a 2020-as nárciszaimról

A vajszínű és pasztell fajtákra koncentráltam, fajtánként igyekeztem 9-12 darabot beszerezni, és úgy ültettem őket, hogy legyen helyük még terjedni. Szerencsére a nárcisz hagymákba való befektetés megéri, mert hosszú évekig megbízhatóan visszajönnek és sokasodnak. 

Nyílás ideje szerint mutatom

Ellentétben a hagyományos sárga nárcisszal, mely egyszerre lefut és nincs tovább, azzal, hogy sok fajtám volt, és eltérő időben nyíltak, március végétől május elejéig folyamatosan virítottak a kertben és tudtam szüretelni.

Cassata

Az első nárcisz a hasadt csészéjú Cassata volt, március 22-én szedtem bimbósan, 23-án készültek az első kinyílt fotók. Az első anemonék társaságában. Fehér külső szirmok és sárga belső szirmok jellemzik, melyek barackos púderszínűvé halványulnak idővel. (beszerzési forrás: Lidl)
#narcissuscassata

Replete

Március 29-én fotóztam először a legjobban várt, duplavirágú nárciszomat, a híres Repletét. Vajszínű és narancsból-barack színűvé változó szirmai vannak. Igazi romantikus virág, erős hosszú szárral és nagy virágfejjel. A korai tulipánokkal nagyon jól mutat csokorban, mint például az Exotic emperor és a Foxtrot.
#narcissusreplete 

Art design

Ez volt az abszolút kedvencem: olyan mint egy vaníliafagyi. 
Vajsárga színe van és a tölcsérje tömött, egy kicsit narancsosként kezdi, majd teljesen madártej lesz belőle. Nagyon sokáig kitartott a virága a kertben és vázában is, fonnyadás nélkül. Mindig megálltam simogatni, mikor elhaladtam mellette, bár egy ici picit megcsócsálták a csigák. 🙂
Március 29-én kezdtem használni és még április 26-án is tettem belőle egyet csokorba, úgy hogy csak a közepét hagytam, meg a kicsit fonnyadt külső szirmait letéptem. 
Egy kicsit rövidebb a szára, mint a többinek, de még így is jó vázába. 
(Beszerzési forrás: Virágwebshop)

A legszebb instás kép róla. És ez.  És itt van róla egy cuki videó.

Palmares

Szintén korainak számít, március 31-én kezdtem használni, ezt a hasadt csészéjú fodros nárciszt. Vajszínű a külső és a belső szirmok barackosak. Gyönyörű, erős, nagyvirágú, hosszúszárú. Nagyon tetszett! 
(Beszerzési forrás: Obi)

Oregon snow

Április 7-én fotóztam először. Nagyon elegáns, hosszúszárú, nagyvirágú, hófehér szimpla nárcisz. Tiszta eleganciát képvisel.
Bár meglepődtem és csalódtam is, mert a csészéje citromsárga volt, de idővel teljesen kifehéredett és olyan lett, amilyennek hirdették. 🙂
Ezt nem is vágási célból vettem, hanem a “tejszínhab”-parkomba, ahova csupa fehér és rózsaszín virágokat ültetek. Úgy vettem észre, hogy ezek a szimpla virágúak, nem is olyan mutatósak a csokrokban, egyébként sem. Érdekes módon a Google és az Insta sem hozott rá nagyon találatokat.
(Beszerzési forrás: Tulipánvilág)

Pink charm

Igazából ez is barack színű, de a nárciszok világában, az már pink! 🙂
Már két éve is vettem és annyira gyönyörű volt, hogy tavaly megdupláztam a mennyiséget. Sok falusi néni dícsérte, kérdezte honnan van. Kérlek szépen a Lidl-ből.
Egy szettben van az Apricot desire tulipánnal, és abszulút megéri feltúrni érte a dobozokat és az összeset megvenni. 🙂 A nárcisz és a tuli is elképesztően elegáns és szép. Annyi gond van vele, hogy nem érdemes egy helyre ültetni, ahogy a csomagolás javasolná, mert a nárcisz már fonnyadozik, mire elkezd nyílni a tulipán. De idén még elkaptam az utolsó szép nárciszokat és az első tulikat és készítettem belőlük egy menyasszonyi csokrot.
A két éve ültetett adag hamarabb virágzott, már április első napjaiban. Az egyéves hagymák kicsit később jöttek, április 9-én kaptam őket lencsevégre és velük sikerült a hozzáillő két éves, hamarabb érő tulikat párosítani.
A második kép amikor csokorba tettem, már április 28-án volt!

Changing colors

Végig abban a hitben voltam, hogy ez British Gamble, de a cikk írásakor rájöttem, hogy nem is úgy néz ki, így a webáruház, ahonnan rendeltem, vagy akiktől ők szerezték be elkeverte. Mindenesetre ez is egy vajszínű-barackszínű hasadt csészéjű nárcisz, mint a Palmares, csak későbbi, április 9-én kezdte a pályafutását. Először sárgásan indul, majd később kifakul, nagyon szép lesz és rendkívül sokáig tartják magukat a virágok!
(Legjobb tippem a Changing colors, így annak nevezem.)

Spring pride

Kései halvány barack közepű szimpla nárcisz, kisebb virágú, mint a Pink charm.
Április 9-én fotóztam először. 

Erli cheer

Kisvirágú, csokros nárcisz, illatos. Nagyon szépike. Korai fajta, április 9-én kezdte a virágzást.

Obdam

Ez egy hatalmas dupla virágú, előkelő kinézetű fajta. Kicsit krémes sárgán kezdi, de teljesen kifehéredik. Nagyon szép! Április 9-én kezdte a virágzást.

White lion

Nagyfejű, duplavirágú, fehér-sárga nárcisz. Április 9-én nyílt.

Minnow

Eszem ágában sem volt Minnow nárciszt venni, ez a picike, csokros nárcisz az egyik legkisebb legolcsóbb fajta. 
Érdekes módon az Obiban vásárolt Thalia nevű fehér nárcisz zacskójában voltak…
De végül felhasználtam őket, nagyon kis vidámak, csokrokba, virágkompozíciókba beleillenek! 🙂

Petit four

Ez egy nagyon extra fajta, nem is tudom, hogy határozzam meg.
Szerintem azért ‘petit’, mert a szára kicsit rövidebb, de abszolút jó még így is vázába,
és azért ‘four’ mert a tölcsérjében van vagy négy féle színű szirom.
Kései fajta, lassan elérünk a végére. Április 16-ára érett be.
#narcissuspetitfour

Cheerfulness és Yellow cheerfulness

Én nem tudtam felfedezni különbséget az Erli cheer és a Cheerfulness között, csak annyit, hogy az Erli cheer április 9-én kezdte, a Cheerfulness-ek április 16-án, egy héttel később. Kinézetre nekem egyformák.
A Yellow Cheerfulness világos krémsárga, nagyon kellemes színe van. 

Delnashaugh

Ez a teltvirágú csodaszép nárcisz, nagyon hasonlít a Repletére, csak később virágzik: az utolsó körben. Április 22-én fotóztam.

Papillon Blanc

Még egy elnézett csomagolásból származó fajta: Colblanc helyett szerintem Papillon Blanc. 
Ez volt a leges-legutolsóként nyíló, április 22-én kezdte, még május elején is tartja a virágokat. Ici pici turcsi csészéje van, kis sárgás zöld.

Összegzés

Örülök, hogy ilyen sokfélét beszereztem, mert így március 22-május első hetéig végig volt a kertemben nárcisz. Nem is gondoltam eddig, hogy ők is ilyen sok féle időpontban nyílnak! Csokrokban mutatósabbak és tartósság szempontjából is előnyt élveznek a hasadt csészéjű, a telt csészéjű és a duplavirágú fajták, így rájuk fogok koncentrálni a jövőben. A szimplák közül a nagyvirágúak is egészen jól tartják magukat, de az előbbiek értékesebbnek néznek ki. A kis csokrosak is nagyon jó illatúak és megvan a helyük a csokrokban, csak nem főszereplőként. 🙂
Mindenképp várom a következő évet, hogy ugyanezek megerősödve visszatérjenek és keressek még további szép fajtákat.  
A legjobb bennük, hogy árnyékos helyen is remekül elvannak, így ki lehet tölteni velük az olyan helyeket, ahol más nem szeret lenni. 

Remélem tudtam segíteni ezzel a bemutatással, hogy te is tudj választani valami szépséget a kertedbe. Melyik tetszett neked legjobban?

Végszó:
Egy egész napomba telt ennek a cikknek a megírása, így arra kérlek, hogy ha hasznosnak ítélted, segíts nekem te is egy kicsit. Kommentelj a cikk alá, vagy oszd meg a barátaiddal, virágszerető ismerőseiddel, vagy írj egy pár szót a posztom alá, amiben megosztottam… Sokat jelentene nekem. Előre is köszönöm! 🙂
Adri

3 hozzászólás

  1. Lné Ili

    Gratulálok Andi😊 csodásak. Nekem csak a klasszikusnak mondható sárga van, de ősszel én is újjítok. 😊 esetleg a kertedről nem fogsz fotókat megosztani? Izgatottan várom a következő hónapokat, milyen szépsegeket fogsz megosztani. Sajna a rendelést elmulasztottam, pedig kiválasztottam néhány növényt. Ami késik nem múlik. Üdvözlettel Ili 😊

    1. Magyar Adrienn

      Köszönöm Ili!
      Szoktam képeket megosztani a kertemről a csoportomban: Vágott virágos kert Adrival
      Bár mindig mondom, hogy az enyém nem díszkert, hanem dolgozós kert, de azért akad néha egy egy szép részlet. 🙂
      Várlak szeretettel!

  2. Palotai Beatrix

    Nekem a Delnashaugh,White Lion,obdam,spring pride és persze az oregon snow tetszettek a legjobban.Gyüjtöm a különböző fajtákat.

Vélemény, hozzászólás?